2017. április 25., kedd

Richard Mateson: Csodás álmok jönnek

Azt hiszem, nincs olyan ember, aki még ne töprengett volna azon, hogy vajon mi vár ránk a halálunk után. Aki nem zárkózik el a túlvilágról szóló elképzelésektől, annak ajánlom, hogy olvassa el a Csodás álmok jönnek című könyvet, amit Richard Mateson 1978-ban publikált.
A történet főszereplője egy négygyermekes családapa, Chris, aki boldog házasságban él  feleségével. Kettejük viszonya rendkívül szoros, igazi lelkitársak. Egy napon a férfi autóbalesetet szenved és meghal, de az élete nem ér véget, hanem egy másik dimenzióban folytatódik. Ez az Örök Nyár Birodalma, amely elképzelhetetlenül szép, és rengeteg boldogságot tartogat Chris számára, de még ez a földöntúli paradicsom sem tudja feledtetni vele felesége hiányát. Itt kezdődnek a nehézségek, a folytatásról pedig többet már nem árulhatok el.
Forrás: photos.smugmug.com
Akárcsak a most divatos Viskót, ezt is jellemzően azoknak az olvasóknak ajánlanám, akik nem tartoznak szigorúan valamelyik vallási felekezethez, hanem inkább az istenkeresés fázisában vannak, és nyitottak a tanulásra, fejlődésre, új eszmék, elvek befogadására. Ez a könyv lehetőség arra, hogy alakítsa, formálja az emberben élő istenképet,  és ki-ki kedve szerint eldöntheti, hogy mi az, amit be tud fogadni a regény által felvázolt elképzelésekből. Matheson maga is megjegyezte, hogy semelyik vallási felekezet irányába nem akarta eltolni az eszmefuttatásait.
Richard Mateson
forrás: electrokami.com

Érdemes azonban szimpla meseként is gondolkodni a történetről. Mindig csodáltam azokat az írókat, akik teljesen alternatív valóságokat képesek kialakítani. A Csodás álmok jönnek a maga módján hozta létre a poklot és a mennyországot is, minden részletében hibátlanul kidolgozva. Nincsenek benne logikai buktatók, vagy érthetetlen, esetleg túl általános összefüggések, amelyek sok hasonló témájú könyvben (lsd. Viskó) zavartak. Az izgalmas cselekmény miatt szórakoztató irodalomként is megállja a helyét, ugyanakkor nagyon komoly filozófiai eszmefuttatásokat is találunk benne, amelyek lehetőséget biztosítanak számunkra a továbbgondolásra. Ezek az értékes gondolatok ráadásul úgy jelennek meg ebben a könyvben, hogy nem akasztják meg a történetvezetést, sőt annak szerves részei. Ez annak köszönhető, hogy a lényegi mondanivalót nagyon jól megkomponált, valóságszerű párbeszédekben kapjuk meg.  Megjegyezem, hogy jellemzően igényes a nyelvezet és a stílus is, de azért nem nevezném se különösebben egyedinek, se szépirodalminak.
forrás: moly.hu

A szereplők egytől egyig szerethetőek, mindegyikük nagyon más jellem, de nagyon igaziak, eszembe juttatnak ismerősöket, barátokat. Motivációjuk, érzelmi reakcióik emberiek, hitelesek, fejlődésük valóságszerű. Kedvenc karakterem Albert, aki az Örök Nyár Birodalmában segíti Christ boldogulni, és bölcsességet, békét, nyugalmat sugároz. Érdekes, hogy a képzeletemben majdnem úgy jelent meg, mint ahogyan a legtöbb filmben Jézust ábrázolják, pedig semmilyen leírás nem sugalmazta ezt. Az író egyébként azt nyilatkozta, hogy a történetben csak a szereplők kitaláltak, minden más információ kutatásokon, beszámolókon alapszik; ezt támasztja alá a kötet végén található bibliográfia is.
Ha csak úgy tekintenénk erre a könyvre, hogy egy fiktív történet, akkor is elmondhatjuk, hogy ez egy remekül megkreált, víziószerű világ, amelyben, úgy gondolom bármelyikünk szívesen élne. A befejezés viszont nekem már sok volt, ehhez már az én elmém lehet, hogy túl korlátolt, bár hozzáteszem, hogy öt évvel ezelőtt valószínűleg az egészhez az lett volna. Majd öt év múlva újraolvasom. Mateson alapvetően egyébként a horror műfajában írt, így sokak számára csalódást okozott ezzel a regényével. Ő maga azonban azt nyilatkozta, hogy életművének legfontosabb darabja a Csodás álmok jönnek, mert számos olvasót hozzásegített ahhoz, hogy megszabaduljon a haláltól való félelmétől, és ettől nagyobb elismerést egy író nem kaphat. A történetből egyébként Robin Williams főszereplésével film is készült, az élet iróniája, amely hogy a színész végül önkezével vetett véget életének a közelmúltban. Ez utóbbi mondat a teljes regény ismeretének birtokában válik érthetővé.
Robin Williams a Csodás álmok jönnek című filmben
Forrás: bustle.com
Ajánlom a könyvet azoknak, akik nyitott a szíve és elméje arra, hogy közelebb kerüljön az emberi lélek halhatatlanságának rejtélyéhez és esetleg átgondolja, mindazt amit eddig az életről és a halálról gondolt. Ehhez segítenek hozzá, az ilyen gondolatok:

" Az igazi élet a változás folyamata, és a halál az egyik szintje. Az életet nem a nemlét követi. A létezés csak egyszerű folyamatosság. Sose kételkedj abban, hogy egy terv részei vagyunk. Egy tervé, hogy mindnyájan eljussunk arra a legmagasabb szintre, amelyre képesek vagyunk. Az út néha sötét lesz, de biztosan a fényre vezet."

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen megfogalmaztad:) Most már még inkább kíváncsi vagyok a könyvre. Igen, bizonyos gondolatokat, mélyebb érzéseket nem adja vissza a film. Egy könyvben sok mindent le tud írni az író, ami a filmen nem érezhető, vagy nem úgy érezhető.

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz. :-) Bár én tisztában vagyok ez irányú képességeiddel :-) mégis mindig rácsodálkozom az írásaidra.

    VálaszTörlés