2017. május 13., szombat

Elsa nagymamáját sosem érik balesetek

A baleseteket éri nagymama

Több helyen is olvastam, hogy Fredrik Backman leggyengébb regénye: A nagymamám azt üzeni, bocs.  Nos, nekem ez a kedvenc regényem az írótól, bár lehet, hogy csak azért, mert még más egyebet nem olvastam tőle. De fogok, ez egészen biztos, hiszen, ha ez a leggyengébb – márpedig én ezt őszintén imádtam - , akkor milyen lehet a többi? (További könyvei, amit figyelmembe ajánlottak az Itt járt Britt- Marie és Az ember, akit Ovénak hívtak, ami az író legnépszerűbb regénye, úgyhogy ezt hagyom utolsónak.)
Azt hiszem, hogy ez egy olyan könyv, amit leginkább úgy tudnék jellemezni, hogy örökké szeretettel fogok gondolni rá. A svéd Backman könyvének hangulatvilágát, mindig újra érezni fogom, ahányszor meglátom majd ezt a csodálatos borítót.  Bár rendkívül szórakoztató volt a történet és a stílus is egyaránt, mégsem volt könnyű olvasni a regényt.  Egyrészt mindig rá kellett hangolódnom, mert ahányszor kinyitottam a könyvet, tényleg azt éreztem, hogy átkerülök egy másik világba, (talán Félálomországba) és minden egyéb megszűnik körülöttem létezni. Másrészt pedig a mondatokat mindig alaposan meg kellett rágni, mert rengeteg mondanivalót hordoztak, miközben szinte minden sor vitte előre a cselekményt.
A törénet a majdnem 8 éves Elsáról szól, aki egy bérházban lakik édesanyjával és annak új párjával, valamint születendő kisbabájukkal. A szomszédjukban lakik a kislány legjobb barátja, a kissé zakkant nagymamája.  A nagymama egyik őrültséget a másik után követ el (paintball fegyverrel lövöldöz a szomszédokra,  megdobálja a rendőröket, pizzát süt karácsonykor), de unokájával jól megértik egymást, hiszen mindketten igazi különcök. Minden este együtt utaznak el Félálomországba, és izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokba kerülnek a fantázia birodalmában. Mindaddig, amíg nagymama egy napon meghal és különleges megbizatást hagy Elsára: meg kell találnia és ki kell kézbesítenie a bérház lakóinak azokat a leveleket, amelyekben nagymama valamennyi szomszédjától bocsánatot krt. Innen kezdődnek a kalandok,  amelyek barátságok, családok,  házasságok, félelmek, szorongások, örömök útvesztői között teljesednek ki.
Az elbeszélő stílus olyan francia filmek narrációját juttatja eszembe, mint például az Amélie csodálatos élete, vagy a Szeress, ha mersz. Ez egyébként  eléggé megosztja az olvasóközönséget, vagy nagyon utálják, vagy nagyon szeretik az emberek. Sejtitek már, hogy én az utóbbi tábort erősítem.  Minden információt Elsa szemszögéből ismerhetünk meg, ennek köszönhető talán, hogy olyan jól elegyedik egymással a könyvben a valóság és a mese, és amitől az egész történet végig kissé álomszerű benyomást kelt.  Nagy erőssége a könyvnek, hogy a nagyszerű helyzetkomikumok mellett,  a jellemábrázolásokból, a szereplők fejlődéséből fakadó humor is zsenális. Talán még nem nevettem ennyit egy olvasmányom során sem.
Ízelítő
Mégis keserédessé válik a történet, mivel a zseniális szellemességek mellett nagyon komoly témákat is boncolgat a könyv. Apránként bontakoznak ki a súlyos témák: elmúlás, elhagyatottság, másság, kitaszítottság, halál, de ki gondolná, hogy a háború, az iskolai zaklatás, a családon belüli erőszak kérdéskörei is beleférnek egy könyvbe.  És mégis belefér ennyi minden, mert sok tökéletlen szereplő, tökéletlen életének története fonódik össze ebben a regényben. Ez a tökéletlenség pedig annyira szeretnivaló. Ráadásul bravúrosnak tartom, ahogy megismerjük magát az egész cselekményt, hiszen van egy lineáris történetvezetés, de ezt sokszor megszakítják visszaemlékezések, néha fantáziaképek.  Ennyi apró szálat egyben tartani, és egy cél felé írányítani, nagyon komoly, tudatos tervezőmunkát igényel, főleg úgy, hogy minden egyes kis epizód többet tesz hozzá a szereplők jellemábrázolásához is, ami olykor már kakikatúraszerűen sarkított.  Ami pedig a legfontosabb, hogy kicsit sem kiszámíthatóak a fordulatok, rengeteg a meglepetés a könyvben, ezért merem azt állítani, hogy Backman igazi mestere a történetszövésnek.
Ajánlom a történetet mindazoknak, aki nem félnek szembesülni az élet olyakor kegyetlen, súlyos témáival, ugyanakkor vágynak arra, hogy miközben válaszokat keresnek kérdéseikre,  jól is szórakozzanak.  Aki elolvassa Elsa és nagymamája történetét,  az egy kicsit selejtes, de annál jobban szerethető nagy család részesévé válhat,  ahonnan nem is akar  és nem is tud majd szabadulni.


2 megjegyzés:

  1. Legalább egy kicsit minden család selejtes :-) . Kíváncsi vagyok a könyvre nagyon!

    VálaszTörlés