2017. május 28., vasárnap

Fábián Janka: Az utolsó boszorkány lánya

Kettős érzéseim vannak Fábián Janka Az utolsó boszorkány lánya című könyvével kapcsolatban. Közel két hétig tartott mire elolvastam a történetet, ami esetemben igen hosszú időnek számít. Ennek az oka nem a majdnem ötszáz oldal volt, mert ez számomra nem akadály. Az alapvető problémám ugyanis az lehetett, hogy a könyv első felét nagyon untam, és borzasztó nehezen tudtam átvergődni rajta. Már majdnem feladtam. Végül is nem bánom, hogy nem így tettem, de az is igaz, hogy nem érzem úgy, hogy egy maradandó élménnyel lettem gazdagabb.

A cselekmény Fábián Janka előző könyveihez kapcsolódik, ám azok ismerete nélkül is teljesen érthető. Ezt azért tudom biztosan, mert nekem ez volt az első könyvem az írónőtől. A történet Sárosi Felíciáról, az utolsó bécsi boszorkányról, és annak családjáról szól; életük három évtizedét öleli fel.  A főszereplő azonban igazából, nem az édesanya, hanem az ő lánya, Zsófia, aki beleszeret Mária Terézia fiába, a leendő trónörökösbe. Plátói szerelmét József iránt csak felerősíti, hogy a lánynak édesanyja által bejárása van az uralkodói házba. Ám a sors a kisasszony útjába ejti Kolosy Károlyt, a magyar királyi testőrség egyik tagját, és a fiatalok gyengéd érzelmeket kezdenek el táplálni egymást iránt. Később aztán néhány súlyos esemény okán a család Párizsba költözik, ahol Zsófia közelebbi kapcsolatba kerül Marie Antoinette – tel is. A francia forradalom előtti időszak számos váratlan fordulatot tartogat mindenki számára.
Mária Terézia és családja

Ahogyan azt fentebb is írtam, a történet első fele, amely Bécsben játszódik, sajnos nagyon unalmas és vontatott. Az írónő elveszik egyes részletekben, ezáltal nem tudja megalapozni a cselekmény gördülékenységét, még más, izgalmasabbnak tűnő szálakat szinte elvarratlanul hagy, és nem bont ki. Ugyan a szereplők jellemének megismeréséhez ez az első könyv igen sokat hozzáad, de az olvasási élményt nagyon rontja, hogy állandóan megakad a történet. Zavaró, hogy az írónő egyes helyzetekhez túl sok magyarázatot ad, illetve az is, hogy főleg a szereplők érzelmei kapcsán, sokszor felesleges önismétlésekbe botlunk. És ezeknél az unalmasabb részeknél, van ideje a kritikus szemmel olvasóknak észrevenni azt, hog  a történet nyelvezete, megfogalmazása is igen egyszerű. Többször olyan érzésem volt például, hogy a szóismétléseket ügyetlen módon a Word szinonima szótáráva próbálta kikerülni az írónő. Fábián Janka irodalmi eszköztára tehát ilyen szempontból nem emeli ki a regényt a limonádé jellegű, szórakoztató irodalmi könyvek közül, még akkor sem, ha az egész cselekmény történelmi köntöst kapott.

Fábián Janka
A szereplők kapcsán is nagyon nehéz nyilatkoznom: hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szerettem meg őket, főleg Felícia és Henrik karaktere került a szívemhez a legközelebb. Sokszor azonban annyira rossz vagy inkább rosszul megfogalmazott mondatokat adott az írónő a szájukba, hogy azoktól már – már butának, de legalábbis nagyon naivnak tűntek. Hatványozottan igaz ez, Zsófiára, akit emiatt aztán egész sokáig nem, hogy nem kedveltem, de még kifejezetten idegesítőnek is találtam. Sajnos nem csak a dialógusok, hanem a szereplők döntései is egészen irreálisak voltak néhány helyzetben.

Ezek a gondolatok főleg az első könyv olvasásában fogalmazódtak bennem, a második rész után azonban, kicsit már másképpen tekintek az egészre. Egyrészt nagyon tetszett, hogy egy nagyívű, több évtizedet felölelő családregénytől elvárható módon, komoly változásokon mentek keresztül a karakterek.  Szinte minden szereplő esetében jól láthatóak a jellemfejlődések (még a királyi család tagjainál is), és különösen érdekes volt olvasni arról, ahogy az egymást követő generációk, a maguk módján, de nagyon hasonló utakat járnak be. Másrészt a párizsi könyvben jelentősen gyorsabban pörögtek az események, sokkal izgalmasabbak voltak a történések. Azt hiszem ez annak is köszönhető, hogy a második rész jobban támaszkodott a történelmi eseményekre, és ez a fiktív részek tempósabb alakításának kedvező táptalaja volt. Ennél a résznél már meg is tudtam feledkezni a nyelvezet egyszerűségéről, bár a korhű (?) magyar kifejezések használatának erőltetettségét még itt sem tudtam egészen figyelmen kívül hagyni.  Örömmel olvastam a történelem fontos eseményeiről, jó volt bekukkantani az  uralkodó családok magánéletébe, látszik, hogy komoly kutatómunka áll a regény mögött.  A történet azonban sajnos elég irreálisan végződik, már nem a történelmi tényeket tekintve, hanem a család sorsának alakulására vonatkozólag. Nagy probléma, hogy a regény egyik meghatározó figurája, Pierre karaktere egyeltalán nincs jól felépítve,  motivációja, a cselekedeteinek indítórúgója nem válik igazán érthetővé az olvasó számára, pedig az események alakulásában nagyon meghatározó szerepe van. Összességében elmondható, hogy Fábián Janka könyve egy átlagos, szórakoztató irodalmi regény, nem több és nem is kevesebb ennél.
Marie Antoinette életéről film is készült,
Kristen Dunst főszereplésével

Az utolsó boszorkány lánya című könyvet azoknak ajánlom tehát, akik szeretik a történelmi – romantikus könyveket, vagy a kosztümös filmeket. De csak akkor, ha nem bánják, ha egy történet lassú folyású, és képesek megbocsátani komolyabb logikai buktatókat is egy összetett szerelmi történet olvasásáért cserébe.  Akiket az utóbb említett gyengeségek zavarnak, azoknak viszont inkább Stefan Zweig gyönyörű, valódi szépirodalmi értékkel bíró  (de egyeltalán nem nehéz), Marie Antoinette című könyvét ajánlom. Csodás olvasmány.

2 megjegyzés: