2017. május 6., szombat

Két író, két könyv, egy történet

Ernest Hemingway Vándorünnep és Paula Mclain A párizsi feleség című regényének kapcsolódásai

 
Megtisztelve érzem magam, hogy betekintést nyerhettem egy ilyen nagyszerű író életébe, mint Ernest Hemingway, még akkor is, ha ez a lehetőség a nyilvánosságnak szól, és nem kizárólag nekem. Mert megszólítva éreztem magam, olyan volt, mintha csak én kerülnék ezeknek a titkoknak a birtokába. Izgalmas napokat töltöttünk együtt, részesévé váltam valamiféle globális szabadságélménynek, de a – talán ezzel együttjáró  -sehova se tartozás érzésvilágának is. Nagy magasságokat és nagy mélységeket éltem át, mindezt úgy, mintha magam is ott lettem volna a nagy társasági események középpontjában, vagy éppen az író asztalával szemközti sarokban kávézgatva figyeltem volna, ahogy a művész alkot.
 
Mindkét könyv az 1920 – as években játszódik, elsősorban Párizsban; Hemingway első házasságának ideje alatt. A Vándorünnep persze több, mint szimplán szerelmi történet, sőt elsősorban nem az, de jól körvonalazódik benne az író és a nála nyolc évvel idősebb Elizabeth Hadley Richardson kapcsolata. Már az is sokatmondó, hogy ez a könyv 1960 – ban készült el, az író negyedik házassága alatt, ami azt bizonyítja, hogy első felesége, életének igen meghatározó alakja volt. A következő évben Hemingway öngyilkos lett, amelyben talán elrontott házasságainak is szerepe volt.
Hemingway, Hadley
Nem szabad, nem lehet összehasonlítani a két regényt, csak együtt beszélni lehet róluk. Hiszen az egyiket egy irodalmi géniusz alkotta, a másik pedig egy olyan írónő munkája , aki bár nagyon tehetséges, de még nemzetközi szinten igazán csak most vált ismertté.  A Vándorünnepet olvastam el először, ezt a szinte zsebkönyvnyi méretű történetet, amelyet Göncz Árpád gyöngyörűen fordított le. Könnyű volt olvasni, peregtek a szavak egymás után, és mikor arról beszélek, hogy szeretek olyan könyvet olvasni, ami „szépen van megírva”, akkor erre gondolok. Stefan Zweig Nyugtalan szív című regényénél éreztem ezt először, és azóta mindig ez a képzet társul a hasonlóan igényes könyvekhez: olyan, mintha egy csodálatos gyöngysör egyik gyöngyszeméről ugrálnék a másikra.  A leírásai érzékletesek, de mégis valahogy nem a tájat, vagy a környezetet érzékelteti a legjobban Hemingway, hanem a hangulatokat, benyomásokat, legyen szó a kávéházak teraszán zajló alkotói munkáról, vagy egy sötét éjszakában tett sétáról.
Részet a Vándorünnepből
A történet természetesen sokat mesél a korszak művészetéről, nagyszerű könyvekről, igen erősen méltatja az orosz irodalmat, amivel könnyen a szívembe lophatja bárki magát. Megismerhetjük a korszak íróit, költői, festőit, és az ő köreikben zajló társasági életet. A közelmúltban Priya Parmar Vanessa és Virginia című, Virginia Woolf és testvére életét bemutató könyvben kerültem közel egy ilyen nyüzsgő irodalmi élethez, úgyhogy már egy kicsit otthonosan is érztem magam benne. Nagyon erősen megérintett a művészek életével együtt járó szabadságérzés, intellektuális fennforgás, de ugyanakkor a sorstalanság, a gyötrődés is.  Hemingway csodálatosan ír feleségéhez fűződő viszonyáról, minden szavából a szeretet, a tisztelet érződik ki. Pedig házasságuk után több, mint harminc évvel fejezte be a Vándorünnepet. Kettőjük szerelme egyszeri volt, és megismételhetetlen, további házasságai talán nem is tudták megadni neki ugyanezt a feltétel nélküli szeretetkapcsolatot.
Nem véletlenül kapcsolható kulcsmondatként mindkét történethez ez a Hemingwaytől származó idézet.
„...bár pusztultam volna el, mielőtt rajta kívül másba beleszerettem.”
Sokkal nehezebben olvastam el Paula Mclain  írónő A párizsi feleség című könyvet.  Kicsit olyan érzésem volt a regénnyel kapcsolatban, mint amikor azt a reklámot néztem, ami a nehéz ételekről szól, és ahol a szereplő nem tudja felemelni a töltött káposztást lábast az asztalról. Ez is egy nehéz étel volt, szerettem olvasni, szerettem benne lenni, de ha egyszer letettem, nem volt egyszerű újra folytatni mert lassú volt, komótos, egy  - egy helyen kicsit talán unalmas is. Máskor meg magával ragadó, és lendületes.  Az írónő komoly kutatómunkával írta meg a regényt és talán ez nehezítette az olvasmányélményt. Törekedett a hitelességre, de néhányszor önismétlő volt a részletekbe menő mesélésnél. A párizsi feleség sokkal mélyebbre hatol érzelmi szinten, bár a Vándorünnep sorai között olvasva is érezhetőek a lelki változások.  Itt Hadley meséli el kapcsolatuk történetét, megismerkedésüktől kezdve egészen különválásukig. Mindezt annyira emberien teszi, hogy boldogságában szárnyaltam vele, de fájdalmai szörnyen meggyötörtek. Nagyon jó volt már ismerősként találkozni a 20 – as évek irodalmi életének meghatározó alakjaival. Kiemelendően izgalmas volt például, a Nagy Gatsby szerzőjének, Scott Fizgeraldnak a bemutatása. A párizsi feleség nem jut olyan intellektuális magasságokba, mint a Vándorünnep, de lélektanilag sokkal összetettebben meséli el ennek a fájdalmas szerelemnek a történetét.  Nyilván Hemingwaynek volt egy kis helyzeti előnye, mikor saját magáról mesélt. Paula Mclain könyvének legmegindítóbb része az a gyönyörű epilógus, amelyet a regény végén olvashatunk, azt gondolom , ez méltó lezárása mindkét történetnek.
Szerintem, sikerült. :)
Részlet A párizsi feleségből
Ajánlom mindkét regény elolvasását azoknak, akiknek nem elég egy felszínes szerelmi történet, hanem érdeklődnek az irodalomtörténet, a történelem és különböző kultúrák iránt. Akik elolvassák ezt a két könyvet utazgathatnak Európában, megismerkedhetnek a múltkor nagy alakjaival, csodás gasztronómiai élményekben lehet részük, minden téren gazdagabbakká válnak, mint annak előtte.





2 megjegyzés: