Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért

Hannah Kent Rekviem egy gyilkos asszonyért című könyvének borítóján a következő címszavak olvashatók: „Kivételes.” „Kötelező elolvasni.” „Lebilincselő.” „Figyelemre méltó.” És valóban, ezek a kifejezések mind helytállóak, amikor erről a könyvről beszélünk.

Kent ausztrál cserediákként került Izlandra, itt hallott először egy Agnes Magnúsdóttir nevű nőről, akiről a Flinders Egyetemen végzett PhD – képzése kreatív részeként később történelmi jellegű regényt írt. A Rekviem egy gyilkos asszonyért tehát igaz történeten alapul.

Hannah Kent

Agnes történetébe 1829-ben kapcsolódhatunk be, amikor is halálra ítélik két férfi szándékosan eltervezett meggyilkolásáért. A kivégzése napjáig egy családra bízzák, ahol a kezdeti feszültségek után megnyílik a családtagoknak, és a hozzá kirendelt lelkésznek is. Elbeszéléseiből egészen gyerekkoráig visszanyúlva megismerhetjük életét, és az is kiderül, hogy mi történt vele azon a gyilkos éjszakán.

A regény hangulatát egyrészt az izlandi jellegzetességek képszerű megjelenítése, másrészt az idő előrehaladásának fojtogató gyorsasága alapozza meg. Az egész történet természetközeli és naturális, már – már puritán, amihez nyomasztó, lehangoló atmoszféra tartozik. Ez együtt annyira valóságosnak tetszett, hogy olvasás közben szinte olyan volt, mintha egy közeli vastag törzsű fa mögül kukkoltam volna az eseményeket. És nagyon rosszul éreztem magam közben.

Ilyen környezetben játszódik a regény

A történet nem lineárisan építkezik, hiszen a főszereplő visszatekintései miatt váltakoznak a jelen és a múlt eseményei. Ez a szerkezet nagyon jó célt szolgál ahhoz, hogy a végkifejlet felé haladva fájdalmasan összeszoruljon a gyomrunk és a mellkasunk:  Agnes minden elbeszélésével egyre közelebb kerül hozzánk, miközben az idő vészesen fogy a kivégzés napjáig, és mi egyre jobban izgulunk érte.  Ez a felépítés, - ahogy azt a könyv utolsó oldalain is olvashatjuk -, jól átgondolt, tudatos munka eredménye,  és ehhez a sztorihoz ennél hatásossabb felállást nem lehetett volna választani.

Tökéletes kép rajzolódik ki előttünk az izlandi emberek temperamentumáról, életformájáról és mindennapjairól. A szereplők valószerűek, az érzelmi reakcióik, párbeszédeik teljesen hitelesek és a hatalomra éhes embertípustól a csendben megalkuvóig igen sokféle jellemmel találkozhatunk. Ezek a karakterek rendkívül jól kidolgozottak, legtöbben szerethetőek is. A gyilkos asszony pedig nagyon  közel kerül a szívünkhöz.

Illusztráció, ami remekül visszaadja a könyv hangulatát

Ami miatt  jól működnek  Hannah Kent leírásai, azok az egyedi és stílusos írói eszközei, a sajátságos hasonlatai és metaforái, amelyek valóban szépirodalmi igényűek. Ez az idézet jól alátámasztja az előbb leírtakat:

„Azok, akiket nem hurcolnak a halálba, nem foghatják fel, hogyan lesz a szív kemény és éles, míg nem marad más, csak egy sziklákból rakott fészek, közepén üres tojáshéjjal. Az a pusztaság vagyok, amiből semmi nem nő többé soha. Partra vetett, hideg szélben száradó döglött hal vagyok. Olyan száraz, hogy azt sem tudom, vérzek-e majd, ha kivonszolnak megkóstolni a bárdot. Mégsem, a testem még meleg, a vénáimban még harsog a vér, mint a szél maga, rázza a fészket és faggatja, hová lettek mind a madarak, hová tűntek mind?”

Ez egy komoly hangvételű és igényes arany pöttyös könyv. Mindenkinek ajánlom, aki képes a magát felkészíteni arra, hogy végigolvassa egy lélek megtiprásának, meggyalázásának fájdalmasan gyöngyörű történetét.