Margaret Mazzantini: Újjászületés

Nem friss olvasmányélmény Margaret Mazzantini Újjászületés című regénye, ugyanakkor nagy hibának tartanám, ha nem írnék ajánlót róla a blogon, egyrészt mert nálam a top háromban benne van, másrészt mert nagyon szeretném, ha minél többen olvasnátok. 

Csodálatos a borító

 Az olasz írónő könyve rendkívül egyedi stílusban íródott, felkavaró, megrázó és ahogy azt sok egyéb fórumon is lehet olvasni, tényleg katartikus. Ugyanakkor – ahogy az egyik kollégám fogalmazott – nagyon nyomasztó is, és borzasztóan megviseli a lelket az olvasása. Ha azt mondom, hogy az utolsó 200 oldalt végigsírtam, az azt hiszem igen sokat elárul. Nem egy könnyű olvasmány az Újjászületés, zseniális és szörnyűséges egyszerre.

A történet nagyon összetett, és nem szeretném, csak a fő irányvonalat felvázolni. Gemmát a Rómában élő szerekesztőnőt egy nap felhívjra régi barátja Gojko, és megkéri térjen vissza fiatalságuk helyszínére Szarajevóba.  Gemma egykor itt ismerkedett meg fotográfus szerelmével, Diegoval, aki később a férje lett. A nő fiával, Pietroval tér vissza a városba, ahol a háború áldozatává vált Diego fényképeiből tekinthetnek meg egy kiállítást. A jelen eseményeit folyamatos visszamemlékezések szakítják meg a fiatalok szerelméről, a gyermek utáni vágyakozásról, és a kudarcoktól való szenvedésről, a háború pokláról, a barátok elvesztéséről.

A szarajevói háború pillanatképe

Mazzantini könyve attól nagyon hiteles, hogy maga is járt Szarajevóban  közvetlenül a háború után, így valós tapasztalatai voltak az ottani borzalmakról. A regény megírásának ötlete 1991 – ben született meg a fejében és hét évig tartott, amíg elkészült vele. Az, hogy a történet végül nem csupán csak egy háborús sztori lett, a négy gyermekes írónő elmondása szerint a saját gyermeke, a szintén Pietro nevet viselő kisfiú 1991 - es születésével magyarázható:
„ A kontraszt a faim születése felett érzett öröm és a háború nyomorúsága között olyan érzés volt számomra, hogy úgy éreztem kénytelen vagyok erről beszélni. Határozottan tudtam, hogy csak az örömből és bánatból felépített bensőséges történetek által vagyok képes közvetíteni a tragédia legyőzésének valódi jelentését. ”  (Részlet a bostoniano. info oldalon olvasható interjúból).

Az írónő

A könyv átütő erejét az erősségek sorozata együtt adja meg: az írónőre jellemző, egyedi, felismerhető stílus, a mesteri hangulatteremtő eszközök, és a szereplők részletes jellemábrázolása. Mazzantini mondatai gyöngyörűen szerkesztettek, minden közhelytől vagy elcsépelt írói eszköztől mentesek. Sok összetett mondatot használ, de ezek gördülékenyen olvashatók. A könyv nyelvezete választékos, stílusos. A leírások nagyszerűek, kicsit sem unalmasak, az írónő különleges,  nem megszokott hasonlatokat és metaforákat használ. Jól érzékelteti a szerelem meghitt perceit, ahol együtt örülünk a szerelmesek boldogságának, de a közös gyermek hiányától való szenvedést is végigkínlódjuk Gemmával és férjével, a háború borzalmai pedig végleg megviselik a lelkünket.  A szereplőket pedig nagyon alaposan, részletekbe menően megismerhetjük, komoly jellemrajzot kapunk róluk, mind a lélektani ábrázolásokon, mind a párbeszédeken keresztül. A főszereplők hitelesek, cselekedeteik motivációik érhetőek, vívódásaik, harcaik nagyon életszerűek, ugyanakkor a mellékszereplők is meghatározóak a történetben. A legszimpatikusabb, legjobban kidolgozott karakter szerintem Gojko, és ő az, aki a kezdetektől a végéig összefogja a cselekménysor alakulását. Nagyon jót tesz a regénynek, hogy nem lineáris a történetvezetés, sőt ettől lesz igazán teljes, mert ez az időbeli ugrálás egyrészt nagyon valószerű, másrészt pedig hozzáad a cselekmény és a szereplők lélektani megismeréséhez és fejlődéséhez egyfajta pluszt. Csodálatosan kerek az egész, és nagyon meglepő fordulatokat tartogat.

Beleolvasó

A regényből Penélope Cruz főszereplésével egyébként film is készült. Nyilván a könyvvel nem lehet igazán egy lapon emlegetni, de egyébként, -  főleg, ha valaki a könyvet nem ismeri - , élvezhető, egyszer nézhető film. Az mindenképp elmondható róla, hogy jól sikerült a szereplőket összeválogatni.

A film rendezője - az írónő férje,
Cruz és Mazzantini

Amit pedig még szeretnék kiemelni, az a gyönyörű, kidomborodó borító, ami  a teljes regény ismeretében válik érthetővé. (Ezt fentebb láthatjátok is.)

Aki szeretne egy nem átlagos szerelmi történetet olvasni, és el tudja viselni a háború, a halál, az elválás és eltávolodás nyomorúságait, aki szereti a drámai történeteket és szociálisan érzékeny, aki egy örök élménnyel szeretne gazdagodni, annak ajánlom, hogy mindenképpen olvassa el az Újjászületést. Teljességel lehetetlen nem a könyv hatása alá kerülni, így azt javaslom, hogy csak akkor kezdjetek bele az olvasásába, ha semmi halaszthatatlan dolgotok nincsen.